Gimis (hülyeséget beszélek: szakközepes) koromban voltam három vagy négy egymást követő nyáron Romániában táborozni. Nem nagyon akarnék most belemenni, hogy Erdélyben-e vagy a Partiumban, alapvetően tökmindegy. A legelső utazás előtt teljesen határozott elképzelésem volt arról a borzalomról, a nyomorról és a kilátástalanságról, amit majd látni fogok, mert még nem volt két éve, hogy megdőlt a Ceauşescu-rezsim. Láttam a tévében a lövöldözést, a tankokat meg a halottakat az utcán, gyertyával a kezemben énekeltem a templomban, hogy legyen vége. Vége is lett hamar, de valószínűleg nem miattam.
Amikor először átmentünk a határon, be is igazolódott minden várakozásom: a magyar–román határ rettentő szemetes volt, tele hangosan kiabáló emberekkel, rosszarcú határőrökkel mindkét oldalon, szóval egyből megértettem, mi az a balkán. Ez alig több mint huszonöt éve volt, de a határ még mindig pont olyan, mint akkor, esetleg a magyar oldalon egy kicsit még szemetesebb is azóta.
Ahogy megérkeztünk a táborba a hegyek közé, nomád körülmények fogadtak, de el bírtuk viselni. A (legfeljebb) Kékestetőn edzett (alföldi) szemeknek szokatlan volt a kétezer-körüli/-fölötti hegyek látványa, meg az, hogy elég sok van belőlük a környéken: tulajdonképpen csak ilyenek voltak körülöttünk. Meg az erdők, meg a nyáron is csak 4-5 fokos patakok, pisztráng a kövek alatt, ha gyors vagy, elkapod (én ahhoz is lassú voltam általában, hogy észrevegyem), medve szabadon (szerencsére csak messziről, távcsővel), miegyéb.
Nyomor nem volt, ellenben mindenki magyarul beszélt a táborban. Volt olyan is, aki egészen furcsán, néha nem is értettem, mit mond. Egyszer-egyszer nagyképűen ki is javítottam, de a többiek egy idő után szóltak, hogy ne bántsam már, mert ő legalább tíz generációra visszavezetve színtiszta román, csak a szülei magyar iskolába íratták és most igyekszik beilleszkedni. Végül jóban lettünk, aztán meg is tanultam tőle pár szót románul, tényleg csak párat, viszont egyik sem szalonképes. Úgy tudom, autóbalesetben halt meg pár évvel ezelőtt. Vétlenül.
Mi Pascalban tanultunk a középiskolában, igen büszke voltam rá, hogy én tudok Pascalban. (Nem tudtam.) Volt a táborban egy szemüveges srác, látszott rajta, hogy elég csórók lehetnek, de jókat mondott, hamar tudtunk miről beszélgetni. Ő mindig a C-t emlegette, meg valami unikszot. A C-ről már hallottam korábban is, állítólag nagyon nehéz abban programozni, azt mondták róla akkoriban. Az unikszot csak később tudtam meg, csodálkoztam is, honnan tudhatott róla az a fiú 1991 körül.
Ha csak egy kicsi igazság is van a Földön, azóta egyetemi tanár. Vagy nagyon gazdag.
(A fotót innen kölcsönöztem: http://www.geocaching.hu/images.geo?id=11134&group=1411&table=cache_images&wi=1024&he=768)
